Monarch Kft. Info Termékek Árak Szolgáltatás

Kombinált gépészeti és tartószerkezeti tervezés


A gépészeti tervezés során gyakran előforduló feladat a gépészeti berendezések, munkadarabok tartószerkezetének, vagy a kapcsolódó lakatosipari elemek (lépcső, korlát, stb.) megtervezése is. Ezen feladatok megoldása nem tartozik feltétlenül sem a gépészeti tervezés sem a gépészeti célszoftverek hatáskörébe, mintahogy az sem, hogy egy acélszerkezet-tervező szoftverrel gépész modelleket készítsünk. Ilyen helyzetben két lehetőség adódik: vagy szakági együttműkédésre kerül sor (gépész és szerkezettervező között), vagy a gépész egyedül oldja meg a komplex feladatot.

Az eddig említett két szakág közötti együttműködés másik fontos jellemzője az ütközések időben való felismerése. Nem közömbös, hogy az egyazon projekten dolgozó, de más-más feladot végző tervezők által készített modellek esetleges ütközései már a tervezés fázisában felfedezhetők, vagy későn, a kivitelezés során szembesülünk velük.


Bármelyik problémakörről is legyen szó, a feladat megoldásához a hatékonyságot és az ütközések időben való felismeréséből származó gazdaságosságot szem előtt tartva két szoftver használata ajánlott: A gépész tervezők körében elterjedt Autodesk Inventor, és az AutoCAD környezetben működő, térbeli acélszerkezet tervezéshez használt Graitec Advance Steel. A két szoftver akár egy kézben, akár szakági együttműködés keretében történő használata lehetővé teszi, hogy a projekten belül az adott szoftverrel azt a feladatot végezzük el, melyre azt kifejlesztették.


A gépészeti modellezés, tervezés és dokumentálás egyik leghatékonyabb szoftvere az Autodesk Inventor. Az Autodesk Inventor az iparág által megkövetelt funkciók mellett lehetővé teszi a tartószerkezeti tervezést is, a hozzá kapcsolódó dokumentáció, anyagkigyűjtés elkészítését is. Így azt gondolhatnánk, hogy ez a szoftver tökéletesen alkalmas minden gépészeti és az "acél" tervezési feladat megoldására.


Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy az Autodesk Inventor valóban hasznos eszköz, de a tartószerkezeti és a lakatosipari feladatok esetén nem hatékony. A Graitec Advance Steel, mely kifejezetten térbeli acélszerkezet tervezéséhez készült alkalmas mindarra, ami ilyen téren az Autodesk Inventorból hiányzik vagy csak nehézkesen oldható meg - ugyanakkor nem feltétlenül alkalmas gépészeti tervezéshez.


Mitől hatékony a Graitec Advance Steel? Kb. 150 gyakran előforduló acélszerkezeti csomópont készítését automatizálja, a lépcsők építész szempontok szerint (fellépők száma, belépési mélység, stb.) készíthetők, a korlátok és a hágcsók készítését makrók végzik, ahol elegendő a szerkesztési előírásokra figyelni. Az Advance Steel szoftverrel nemcsak a modell, hanem a róla szóló dokumentációk (műhelyrajzok, összeállítási rajzok, elemrajzok, stb.) és anyagjegyzékek is elkészíthetők.


A két egymást hasznosan kiegészítő szoftver további különlegessége az együttműködés, mely lehetővé teszi a modell-cserét ACIS testek használatával. Az egyes programokban elkészített modellek ACIS testként, SAT kiterjesztésű fájlban átadhatók a másik program számára. Az így beolvasott modellek vagy modellrészletek ugyan nem intelligensek az adott programkörnyezetben, de lehetővé válik az ütközésvizsgálat, és az összeállítási rajzokon, vagy a darabjegyzékben történő szerepeltetés.


Az Autodesk Inventor és a Graitec Advance Steel párosítás kiválóan használható szállító berendezések, silók, tartályok, daruk, darupályák, stb. komplex tervezéséhez.


Advance Steel Autodesk Inventor modell Graitec Advance Steel szoftverben

A Graitec Advance Steel szoftverben megjeleníthetjük, belinkelhetjük az Autodesk Inventorban előállított modellt, elkészíthetjük köré a tartószerkezeti vagy lakatosipari elemeket. A beolvasott Autodesk Inventor modell és a helyben elkészített acélszerkezet közötti ütközések ellenőrizhetők. Az Inventor modell külön tételszámot kaphat, opcionálisan megjelenhet az acélszerkezeti összeállítási rajzokon, vagy a darabjegyzékekben. A Graitec Advance Steel által készített rajz csupán az acélszerkezetet tartalmazza, az Inventor modell csupán referenciaként jelenik meg.
                                             
Az Autodesk Invetorban készült modell és a Graitec Advance Steel tartószerkezet akár fizikai kötőelemekkel is összekapcsolható.

Vissza