Általános tervezés
Épülettervezés
Szerkezettervezés
Infrastruktúra tervezés
Látványtervezés
Gépészeti tervezés

Revit 2021 újdonságai

Elmondható, hogy évente általában kettő, három frissítést (egy új verziót és két kiegészítőt) kapunk a Revit szoftverhez. Az időközben megjelenő kiegészítések automatikusan az új verzió részét képezik. A 2021-es verzió fejlesztését három fő szempont vezérelte: termelékenység és könnyű használat, együttműködés és adatcsere, valamint jobb megjelenítés.

Generatív tervezés a Revit 2021-ben

A Revit 2021-hez egy Generatív Tervező eszköz érkezett, melynek célja, hogy segítsen a tervezési alternatívák gyors létrehozásában. Egyszerű módon teszi lehetővé, hogy meghatározzuk a tervezési célokat, kényszereket és bemeneti adatokat, melyekből iterálva generáljunk megvizsgálható részeredményeket, tanulmányokat.
Első lépésként 3 kezdeti tanulmánytípust kapunk a szalagmenübe:

  • Maximalizált ablaknézet: egy tetszőleges helyiségbeli pontból pontszámok alapján osztályozza az ablakra irányuló nézeteket
  • 3 test koncepció: három, különböző méretű és egymáshoz relatív módon igazodó téglatest összevont homlokzati felületéről és alaprajzi területéről kérhetünk információkat
  • Munkatér elrendezés: irodai asztalok elrendezési variációit próbálhatjuk ki, az egymástól való távolság, a kilátás, a belső pillérek és a nyílászárók figyelembe vételével

A kizárólag az Építőipari gyűjteményben található eszköz az első lépést jelenti a generatív építőipari tervezés jövőjének útján.

Ferde falak

A 2021-es kiadás kiemelendő újítása a ferde falak megjelenése. Korábban, ha ferde falakat szerettünk volna készíteni, helyben létrehozott családot kellett alkalmaznunk. Az új verzió a hagyományos függőleges falakat teszi képessé a Cross Section és Angle from Vertical tulajdonságok által az utólagos ferdítésre, a függőlegestől való eltérésre. Paraméterként egy szögértéket adhatunk meg -90 és +90 fok között, ahol a nulla fok a függőleges.

A ferde falakba helyezett nyílászáróknál példány paraméter segítségével rendelkezhetünk arról, hogy maradjanak-e függőlegesek, vagy kövessék a fal síkját.

A falferdítés építész, és függönyfalakon egyaránt elvégezhető. A ferde tartószerkezeti falak elveszítik statikai vázukat. A ferdeség metszeten, homlokzaton, 3D-s ortogonális vagy perspektív nézeten egyaránt beállítható, akár fogópontok segítségével is. A ferde fal ugyan nem profilozható, de az alja és teteje csatolható más elemekhez (attach).

PDF és képek kezelése

A 2021-es verzióban a PDF és képfájlok nemcsak beszúrhatók, hanem be is csatolhatók. A linkelt PDF- vagy képfájlt a projektfájl ilyen módon nem tartalmazza, így nem növeli annak méretét. A csatolt kapcsolatnak köszönhetően a csatolmányok változása könnyen kezelhető. Ez a képesség bár nem tűnik kimagaslónak, de lehetővé teszi, hogy átlássuk, nyilvántartsuk és verzióról verzióra kezelhessük a csatolt állományokat. Úgy, mint ahogy azt tettük korábban a linkelt AutoCAD, Revit, IFC vagy pontfelhő fájlokkal.


Táblázatok

Már a Revit 2020 közbenső frissítései között is szerepelt a táblázatok aktív celláinak és sorainak kiemelése, valamint a Ctrl + egérgörgővel történő zoom. A sorok csíkozása megkönnyíti a táblázat sorainak egymástól való elkülönítését színekkel, vagy árnyékolással.
A 2021-es Revit kiadásában zárolhatjuk a táblázatok fő és oszlopokra vonatkozó fejlécét, így azok a görgetés hatására folyamatosan láthatók maradnak.
Az előző verzió óta megjelent táblázati képességek vitathatatlan előnyöket jelentek azoknak, akik rendszerint terjedelmes táblázatokkal dolgoznak.

Revit 2021

Címkék igazítása

Korábban a címkék vagy vízszintes vagy függőleges igazításúak lehettek. A Revit 2021-ben a címke egy kapcsolóval a címkézett elemmel együtt automatikusan irányba állítható. A komponenssel együtt történő elforgatás lehetősége a metszetek címkéjét is érinti.

Revit 2021

Aktiválható szűrök

Amennyiben szűrőket használunk egy-egy nézet tartalmának vezérléséhez, úgy immáron valamennyi szűrőt csatasorba állíthatjuk az adott nézet számára. Érvényre juttatásuk pedig egy-egy aktiváló kapcsoló segítségével történhet. Ahhoz, hogy megtekintsük a nézetet egy-egy szűrő nélkül, nem kell letörölnünk (majd újra beillesztenünk) a szűrőt, hanem elegendő in/aktiválnunk.

Revit 2021

Újabb szűrő kategória

Bővültek az objektumstílusok alkategóriái, amiket egy új szűrőkategória keretén belül vezérelhetünk: Infrastructure.
A kategória elsősorban az InfraWorks szoftver Revitbe irányuló munkafolyamatát segíti elő.

Revit 2021

Negatív formák láthatósága

A 2021-es Revit verzióban vezérelhetjük a családon belüli negatív formák láthatóságát. Ha egy negatív formát kijelölünk, társíthatunk hozzá egy Yes/No paramétert, amivel a láthatóság paraméterrel vezérelhető. Például egy családban szereplő áttörés példány paraméter segítségével megjeleníthető, vagy elrejthető. Így a továbbiakban nem kell két külön családfájlt készítenünk és kezelnünk.

Revit 2021

Útvonal

Az előző verzióban megjelenő útvonal eszköz további fejlesztésen ment keresztül:

  • A kezdő és a végpont módosítása: a fogópontokkal áthelyezhető az útvonal kezdő- és végpontja
  • Akadályok feltárása: a láthatósági mód lehetővé teszi a nézet megvizsgálását az útelemzés során akadálynak vélt elemek felderítésére
  • Helyiségből/Helyiségbe paraméterek: a Helyiségből és Helyiségbe paraméterek megjelenhetnek a Tulajdonság panelen és a táblázatokban
  • Pontok hozzáadása és eltávolítása: pontokat adhatunk és távolíthatunk egy útvonalnál a közvetett irányításhoz

Felhasználói felület

A Revit kezdőképernyője új opcióval vár minket. Kezdő felhasználók számára megjelenik egy menü, amivel a kívánt munkaterület állítható be. A testreszabott "munkaterület" azt jelenti, hogy bizonyos szalagmenü fülek és eszközök elrejtésre kerülnek. Például, ha az Építész munkaterületet választjuk, akkor nem látjuk a Csővezeték vagy a Tartószerkezeti szalagmenü füleket és azok funkcióit. Az így testreszabott felhasználói felület utólag természetesen módosítható.

A kezdőképernyőről a felhőben tárolt modellek is gyorsabban és könnyebben elérhetők, mert helyet kapott itt egy BIM 360 fiók- és projektnavigáció is.

Revit 2021

Revit – Inventor kapcsolat a 2021-es verziókban

A Revit és az Inventor közötti adatkapcsolat fejlesztésével a két szoftver közöti együttműködés tovább javult. A Revit modellt akár referenciaként, akár intelligens, alaktrészekből álló összeállításként is felhasználhatjuk az Inventor munkákhoz.
További részletek szakcikkünkben »

Inventor - Revit 2021

Egyéb újdonságok

  • A realisztikus, valósidejű nézet jobb minőségű eredményt ad a 2021-es kiadásban
  • A Revit 2021 Beillesztés (Insert) szalagmenü fülén újabb ikon jelent meg az egyes országokban használt elemtárak internetes letöltéséhez

Revit 2021.1 újdonságok

FormIt converter

A komplex, görbült geometria és az anyag átvitele zökkenőmentesen és pontosan valósítható meg a FormIt Pro és a Revit között a tervezés korai szakaszaiban.

Import és export

Importálhatunk SAT, Rhino és a Sketchup fájlokat biztosítva az információk forráshűbb átvételét. Fejlesztésre került az STL fájlok natív exportálása a Revitből.

Nézetváltás

A 2021-es verzió ezen alváltozatában új lehetőség kínálkozik a megnyitott nézetek közti navigálásra. Használhatunk billentyűkombinációt, amelynek hatására vagy balról jobbra, vagy az utolsó rákattintás időrendi sorrendjében válthatunk a nyitott nézetek között.

Egyéb 2021.1 újdonságok

  • A rendszer áttekintőben kiválasztott elemek tulajdonsága szerkeszthető akkor is, ha az aktív nézet egy táblázat. Korábbi esetben a tulajdonság panel mindig az aktív nézet tartalmára vonatkozott.
  • A szalagmenüről, vagy a jobbgomb menüből elérhető paranccsal gyorsan ellenőrizhetjük egy-egy kiválasztott vasalás befogadó elemét.
  • 47 új mértékegység jelent meg 24 paraméter kategóriában a gépészet és az építészet közötti együttműködés elősegítésére.
  • Könnyen átméretezhető a megosztott paraméterek párbeszédablak az adatok könnyebb áttekintéséhez.
  • Gyorsan készíthetünk megosztott 3D-s nézeteket a Revitből, mely nézeteket véleményezésre megoszthatunk a projekt résztvevőivel. A visszaérkező véleményekre a Reviten belül reagálhatunk.
  • Egyszerűbben frissíthetjük a 2018-nál újabb, de korábbi verzióban készült felhőben tárolt projekteket a 2021-es verzióra.
  • Akár 30%-kal gyorsabb letöltési idő a Revit modellek felhőben történő megnyitásakor, szinkronizálásakor, újbóli betöltéskor.
  • Felhasználói igények alapján a megosztott koordináták immáron könnyen visszaállíthatók az alapértékre minden egyes belinkelt fájlban.
  • Egy új értesítés tájékoztat bennünket a linkelt fájlból származó megosztott koordináta sikeres átvételéről és a duplikumokról.

A 2021-es időközi verziók fejlesztései automatikusan az új, Revit 2022 részét képezik.

Kapcsolat   |   Általános Szerződési Feltételek   |   Adatvédelmi tájékoztató   |   Impresszum