Az SOFiSTiK Bridge + Infrastructure Modeler (SBIM) az Autodesk Revit kiegészítője, amely tengely alapú, parametrikus hídszerkezetek térbeli, elsősorban látványtervi modellezésére szolgál.
Használatának koncepciója megfelel SOFiSTiK Statikai hídmodell (CABD) készítésének.
A hídtervezés kezdeti fázisában jelent segítséget a SOFiSTiK Bridge + Infrastructure Modeler: a szokásos Revit környezetben a gyors tengelykészítés után elkészülő hídmodell bármikor
módosítható így alkalmas a különböző látványtervi változatok prezentálásához.
Ugyanakkor a további munka során is hasznos segítség a hossz- és keresztszelvények első skicceinek elkészítésében.
Modellezés
A híd tengelyének vonalvezetése (nyomvonal) akár felül-, akár oldalnézetben elkészíthető egyenesek, átmeneti ívek, tiszta ívek felhasználásával. A nyomvonal mentén
szelvénypontokat vehetünk fel, amiket a későbbiekben keresztmetszetváltáshoz, vagy támaszok elhelyezéséhez használhatunk fel.
A tengelyből egy térbeli Revit modellvonal keletkezik, amit később bármikor szerkeszthetünk, vagy "szétvethetünk", exportálhatunk a SOFiSTiK Statika számára,
vagy onnan emelhetünk be egyet.
A nyomvonal mentén parametrikus, előre, vagy tetszőlegesen definiált adaptív családok segítségével készíthető el a felszerkezet, ami a tengelyhez hasonlóan szintén utólag
módosítható vagy szétvethető (függetleníthető a tengelytől). A szelvénypontokban szintén adaptív családok gondoskodnak az alépítmények elkészültéről.
Az elkészült Revit elemek (a felszerkezet) éle mentén parametrikus szegély és korlátelemek vezethetők végig, az elhelyezett vasbetétek pedig feszítőkábelekké alakíthatók.
Eredmények
A szelvénypontokban, vagy azok között szabályos távolságonként függőleges, vagy a tengelyre aktuálisan merőleges keresztszelvények készíthetők, melyek Revit metszetként
kezelhetők a továbbiakban. Ezen felül a keresztszelvények nevezetes, vagy általunk összeválogatott pontjairól kérhetünk magassági koordinátajegyzéket.
A modellről készülő eredmények közül a legfontosabb, hogy készíthetünk kiterített, sík, beméretezhető, rasztervonalakkal ellátott hosszelvény skiccet.
- 1 GB szabad hely a merevlemez C: meghajtóján a programfájlok számára
- További 1 - 10 GB szabad hely a merevlemez C: meghajtóján az ideiglenesen előállított adaptív családok tárolásához
- A bonyolult geometriák számítási igénye miatt erősebb processzor javasolt. (Viszont a Revit a renderelésen kívül csak egyetlen processzormagot képes kihasználni.)